Romaversitas Alapítvány

Romaversitas Alapítvány

1% -ot gyűjtő szervezet
Kisebbségvédelem

Álmunk egy összetartó és elfogadó társadalom, amelyben minden gyermek egyenlő esélyekkel indul.

A megosztásod is segítség! Köszönjük!

Maci

MIRE GYŰJTÜNK?

A következő, 2015/2016-os tanév során 10-12 hallgatói csoport kerül kialakításra a szervezet által támogatott hallgatók között, melyek különböző témákban indítanak majd projekteket. A projekteknek reflektálniuk kell majd valamilyen módon a romák jelenlegi helyzetére Magyarországon, és elsődleges célként ennek bármilyen, indokolt módon történő javítására kell fókuszálniuk. A diákok által indított programok közül néhányat az Adjukössze portálon is szeretnénk bemutatni és gyűjtést szervezni

A következő egy évben 15 település 250 családjának szeretnénk megmutatni, hogyan lehet egyszeri befektetéssel az esti világítást évekig biztosítani. A cél eléréséhez partnereket és együtt gondolkodókat És nem utolsósorban adományozókat keresünk. Fényhozók

SZERVEZET CÉLJAI

Célunk a szegénység csökkentése, az identitáserősítés és a véleményformálás. Elérjük mindezt hallgatóknak és diákoknak nyújtott anyagi és szakmai támogatással, képzésekkel, közösségek építésével, és kutatásokkal.

Videó

RÓLUNK

SZERVEZET CÉLJAI

Célunk a szegénység csökkentése, az identitáserősítés és a véleményformálás. Elérjük mindezt hallgatóknak és diákoknak nyújtott anyagi és szakmai támogatással, képzésekkel, közösségek építésével, és kutatásokkal.

JELENLEGI TEVÉKENYSÉGEK

Szervezetünk igyekszik szolgáltatásaink (ösztöndíj; szabadegyetemi képzések; nyelvtanulási támogatás; tutor, mentor, felkészítőtanár biztosítása; személyes szakmai tanácsadás, stb.) széles spektrumával segíteni a programban részt vevő egyetemistákat.
Szegénységcsökkentő programok kidolgozásával igyekszünk azok felé is nyitni, akik a társadalom peremére szorultak. Fényhozók programunk által a legszegényebbek számára szeretnénk eljuttatni az alternatív energiák és az önfenntartó termelés elérhető eszközeit és az azokhoz szükséges tudást.
Mindemellett időről időre hallatjuk a hangunk; véleményformálóként is részt szeretnénk venni a közéletben, és minden olyan kérdésben megszólalni, amely érinti a romákat, vagy hatással van rájuk.

ELMÚLT ÉVEKBEN ELÉRT EREDMÉNYEK

Az Alapítvány 1996 óta több, mint 300 roma egyetemistát segített hozzá a diplomája megszerzéséhez; ezalatt közel 150 képzési alkalmat szerveztünk, és mintegy 50 hazai és nemzetközi szakember meghívásával járultunk hozzá hallgatóink fejlődéséhez. A legbüszkébbek arra vagyunk, hogy minden végzett Romaversitasos hallgató a diplomája megszerzése után egy évvel talál munkát, és elhelyezkedik, és arra, hogy sokan közülük máig aktív részesei a közösségnek és támogatják az ügyet.
Az utóbbi pár évben nemzeti fókuszpontként vettünk részt a ROMED roma mediációs programjában, illetve a Roma Integráció Évtizede programban. Legfrissebb projektünk a Norvég Civil Támogatási Alap által finanszírozott, középiskolás roma fiatalokat célzó pilot program, Roma fiatalok demokráciára és felelős állampolgárságra nevelése címmel.
Újdonság a tevékenységeink között a Fényhozók névre keresztelt program is, amely során szolár-lámpa rendszereket rakunk össze. A technológiát, a szükséges eszközöket és tudást pedig helyben, hátrányos helyzetű településeken elérhetővé tesszük bárki számára.

GALÉRIA

SZERVEZETI ADATLAP

Alapadatok
A szervezet neve Romaversitas Alapítvány
Jogállás közhasznú
Tevékenységi kör Kisebbségvédelem
Irányítószám 1094
Város Budapest
Cím Ferenc körút 39.
Adószám 18175079-1-42
Bankszámlaszám 11708001-20534448-00000000
Telefonszám +36-1-269-5987
Email romaversitas@romaversitas.hu
Web www.romaversitas.hu
Facebook https://www.facebook.com/RomaversitasAlapitvany
Youtube https://www.youtube.com/channel/UCmTILY7kbSXQu5JQw1iQRdQ
Az Országos Bírósági Hivatal adatai
Szervezet státusza Jogerős határozat alapján módositott
Tisztviselők neve Havas Gábor
Nyilvántartási száma 8372 / 2010
Alapítási éve 2001
Célok A felsőoktatásban tanuló roma fiatalok esélyegyenlőségének megteremtése.
Letölthető dokumentumok
Nyomtatható 1%-os nyi­lat­ko­zat letöltés