Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány

Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány

1% -ot gyűjtő szervezet
Rászorult csoportok támogatása

Motiváció a Siker Kulcsa.

A megosztásod is segítség! Köszönjük!

Maci

MIRE GYŰJTÜNK?

Hosszú távú fennmaradásunk megalapozása. Az alapítványhoz forduló évi 800 fő számára szolgáltatásaink elérhetőségét szeretnénk biztosítani. 48 fős munkatársi kollektívánk részére a megfelelő munkavégzéshez szükséges irodatechnikai feltételeket megteremteni, a szakmai fejlődésük érdekében különböző képzésekbe, tanfolyamokon, rendezvényeken való részvételt lehetővé tenni. Az ügyfelek érdekében a szállításhoz már 10 éve használt szállító eszközök cseréjét lebonyolítani. A szervezetfejlesztéshez szükséges magas szintű ismerettel rendelkező szakember foglalkoztatását biztosítani. Az irodánk felújítási munkálataihoz szükséges erőforrást megteremteni.

 

SZERVEZET CÉLJAI

Komplex szolgáltatásaink révén elősegíteni a fogyatékossággal élő emberek társadalmi beilleszkedését, önálló életvitelét. Modellértékű szolgáltatások kidolgozása, megvalósítása, működtetése, széles társadalmi körben való megismertetése, átadása, az integráció keretében megvalósuló foglalkoztatás.

Videó

RÓLUNK

SZERVEZET CÉLJAI

Komplex szolgáltatásaink révén elősegíteni a fogyatékossággal élő emberek társadalmi beilleszkedését, önálló életvitelét. Modellértékű szolgáltatások kidolgozása, megvalósítása, működtetése, széles társadalmi körben való megismertetése, átadása, az integráció keretében megvalósuló foglalkoztatás.

JELENLEGI TEVÉKENYSÉGEK

Személyi segítés: önálló életvitel támogatása a saját lakókörnyezeten belül és kívül nyújtott tevékenységekkel, szállítás: a fogyatékos személy részére speciálisan kialakított gépjárművel, szükség esetén megfelelő segítő jelenlétében. Információnyújtás: a kapcsolatba kerülő egyének, csoportok tájékoztatása, a problémájuk megoldásához igénybe vehető támogatásokról, szolgáltatásokról, hozzájutásuk feltételeiről. Akadálymentes Környezet:az évek során szerzett tapasztalatok alapján, a jogszabályoknak megfelelően dolgoztuk ki azt a módszert, mellyel eredményesen tudjuk az adott épületet az összes fogyatékossági csoport szempontjából vizsgálni. Akkreditált felnőttképzési intézményként működünk. Ingyenes jogi tanácsadás: ügyfeleink számára jogászaink elsősorban a tb és a munkajog területét érintve. FFRISS: információk nyújtása fogyatékos fiatalok számára, esélyóra programok levezetése oktatási intézményekben. Foglalkozás Rehabilitációs Szolgáltatás:fogyatékos/ megváltozott munkaképességű ügyfeleinknek munka-, pálya-, álláskeresési, rehabilitációs, foglalkoztatási tanácsadás

ELMÚLT ÉVEKBEN ELÉRT EREDMÉNYEK

„Lépj velünk”pályázatunk keretében 68 fő bevonásával fejlesztő programok végrehajtása, 20 fő munkába való elhelyezése „Érdekközösség” című projektünk keretében, alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkező emberek számára piacképes, gyermekfelügyelő és tisztítás technológus OKJ-s végzettség megszerzésének biztosítása. Levizsgázott 20 fő, elhelyezkedett 6 hónapja részmunkaidőben 4 fő, teljes munkaidőben 4 fő a nyílt munkaerőpiacon. A Támogató szolgálatot igénybe vevő személyek száma: 62 fő, csak személyi segítést 16 fő, csak szállítást 12 fő, személyi segítést és szállítást 34 fő igényelt. A Foglalkozás rehabilitációs szolgáltatást 85 új ügyfél, 99 új munkaadó vette igénybe.

GALÉRIA

SZERVEZETI ADATLAP

Alapadatok
A szervezet neve Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány
Jogállás közhasznú
Tevékenységi kör Rászorult csoportok támogatása
Irányítószám 1055
Város Budapest
Cím Honvéd utca 22.
Adószám 19667946-1-41
Bankszámlaszám 10300002-20213716-00003285
Telefonszám +36-3189920
Email motivacio@motivacio.hu
Web www.motivacio.hu
Facebook http://www.facebook.com/#!/pages/Motiv%C3%A1ci%C3%B3-Alap%C3%ADtv%C3%A1ny/168380023198702
Az Országos Bírósági Hivatal adatai
Szervezet státusza Jogerős határozat alapján módositott
Tisztviselők neve Zalabai Péterné, Helmeczi Erika
Nyilvántartási száma 1636 / 2012
Alapítási éve 1991
Célok A mozgássérültek társadalomba történő beilleszkedésének segítése.
Letölthető dokumentumok
Nyomtatható 1%-os nyi­lat­ko­zat letöltés