Angyalvár Gyermek- és Családsegítő Alapítvány

Angyalvár Gyermek- és Családsegítő Alapítvány

1% -ot gyűjtő szervezet
Szegények szociális támogatása

Segíts, hogy segíthessünk!

A megosztásod is segítség! Köszönjük!

Maci

MIRE GYŰJTÜNK?

Elsősorban a működéssel kapcsolatos költségekre gyűjtünk, pl. a Zamárdi Kalandpark felajánlotta, hogy rendszeresen fogadna ingyen csoportokat, de sokszor az odautazás költségeit sem tudják fedezni a családok.A másik az adományok szállítása, ami jelentős kiadás, mivel alkalmanként kb. 1 tonna rakomány viszünk az egyes célállomásokra.S hosszú évek után végra megvalósulni látszik a szabadidő központ ideája,, hiszen új székhelyünk egyben egy közösségi tér is, ahova ezentúl rendszeresíteni tudjuk programjainkat.A Bankkártyás Adományozás bevételeiből ennek a központnak fejlesztését tűztük ki célul.

SZERVEZET CÉLJAI

Adományok begyűjtése és szétosztása rászorulóknak, valamint egy olyan központ létrehozása, ahol a szabadidő tartalmas eltöltésének lehetőségét kínáljuk, közösséget formálhatunk és bázisként funkcionálhatunk a hozzánk fordulók számára.

Videó

RÓLUNK

SZERVEZET CÉLJAI

Adományok begyűjtése és szétosztása rászorulóknak, valamint egy olyan központ létrehozása, ahol a szabadidő tartalmas eltöltésének lehetőségét kínáljuk, közösséget formálhatunk és bázisként funkcionálhatunk a hozzánk fordulók számára.

JELENLEGI TEVÉKENYSÉGEK

Adományosztás országosan és határon túl.
-Ruházati cikkek, könyvek, játékok, sporteszközök, híradástechnikai és műszaki eszközök, stb. begyűjtése és szétosztása a leginkább rászoruló csoportok számára.
-Adományforrások felkutatása, szállítás, raktározás, majd válogatás után a szétosztás megszervezése.
-Szabadidőközpont létrehozása és üzemeltetése.
Olyan helyet álmodtunk meg, ahol sport, művészeti, kulturális tevékenységekkel és önismereti tanfolyamokkal, a szabadidő tartalmas eltöltésének lehetőségét kínáljuk, ahol közösséget formálhatunk és bázisként funkcionálhatunk a hozzánk fordulók számára.
Programjainkkal közvetve és közvetlenül szeretnénk segíteni különösen a fiatalokat, de minden korosztályt az életükben adódó helyzetek, változások megértésében és kezelésében, melyet szakemberek és segítők részvételével. kívánunk megvalósítani.

ELMÚLT ÉVEKBEN ELÉRT EREDMÉNYEK

kiterjedt kapcsolatrendszerünknek, s lelkes önkéntes segítőinknek köszönhetően, rendszeresen szállítunk adományokat az ország különböző pontjaira,, sőt határainkon túlra is.
A 2015-ös évben 4 alkalommal is megtelt a raktárunk, így vittünk adományt Tolna megyébe, Szolnok megyébe, s Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe is, ahol helyi csoportok, civilek bevonásával személyesen osztottuk szét az adományokat.
Emellett gyermekeket viszünk rendszeresen a Zamárdi kalandparkba, valamint ingyenes kulturális programok felkutatásával, szervezésével is segítjük rászoruló családokat.

GALÉRIA

SZERVEZETI ADATLAP

Alapadatok
A szervezet neve Angyalvár Gyermek- és Családsegítő Alapítvány
Jogállás nem rendelkezik közhasznú jogállással
Tevékenységi kör Szegények szociális támogatása
Irányítószám 1052
Város Budapest
Cím Apáczai Csere János utca 3. III./29.
Adószám 18245282-1-41
Bankszámlaszám 62900184-16809279-
Telefonszám +36-70-6164871
Email angyalvar.alapitvany@gmail.com
Web www.angyalvar.org
Facebook https://www.facebook.com/angyalvar.alapitvany/?ref=hl
Az Országos Bírósági Hivatal adatai
Szervezet státusza Jogerős határozat alapján módositott
Tisztviselők neve Bathó Ildikó
Nyilvántartási száma 8424 / 2007
Alapítási éve 2001
Célok Adományok begyűjtése és szétosztása a rászorulóknak belföldön és külföldön; adományforrások felkutatása, megszerzése, szállítása, tárolása, és szétosztása; rászorulók felkutatása, a jogosultság megállapítása, szétosztás megszervezése; határon túli magyarok támogatása; ruházati cikkek, könyvek, játékok, sporteszközök, híradástechnikai cikkek és különböző berendezések begyűjtése és szétosztása. Olyan intézmények létrehozása és üzemeltetése ,ami támaszt nyújt a családoknak, gyermekeknek, az ifjúságnak és a felnőtteknek az életükben adódó problémák megoldásában és feladataik elvégzésében; Olyan ház létrehozása és üzemeltetése, ahol a célcsoport tagjai éjjel-nappal segítséget és szabadidő eltöltési lehetőséget találnak. Közhasznú intézmények és alapítványok közötti kommunikáció, információ és tapasztalatcsere elősegítése. Társadalom működésének feltérképetése és aktuális társadalmi problémák megoldásának elősegítése. (tapasztalat import)
Letölthető dokumentumok
Nyomtatható 1%-os nyi­lat­ko­zat letöltés