Médiaajánlat
Médiaajánlat
A Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány 2001. szeptemberében indította el a nonprofit.hu civil információs portált, amelynek célja, hogy közös kapcsolódási felületet és a napi működéshez szükséges információt biztosítson az országban működő civil szervezeteknek.
A folyamatosan frissülő portál az évek során a szektor egyik leglátogatottabb internetes információforrásává vált, amelyről 2010-ben összesen 4.9 millió oldalt töltöttek le a látogatók. A nonprofit.hu oldalain többek között híreket, pályázati lehetőségeket, eseménynaptárt, állásajánlatokat, fontos címjegyzékeket, jogi útmutatókat, iratmintákat, kiadványokat, ingyenes levelezőlistákat és számos egyéb hasznos információt találhatnak a nonprofit szektor iránt érdeklődők. A portálon található a legnagyobb hazai nyilvános, több mint 13 ezer szervezet adatlapját magába foglaló civil adatbázis is. Kéthetente megjelenő hírlevelünknek jelenleg 9 900 regisztrált felhasználója van.
A nonprofit.hu célközönsége
- Nonprofit szervezetek munkatársai, akik a napi munkájukhoz szükséges információforrásként használják a portált
- A nonprofit szféra iránt érdeklődők:
- önkéntesek, adományozó cégek és magánszemélyek, személyi jövedelemadó 1%-ot felajánló adófizetők, nonprofit szektorban elhelyezkedni kívánó magánszemélyek
- a szektorral kapcsolatban állók (közigazgatás, önkormányzatok)
- a média munkatársai
Ingyenes megjelenési lehetőségek a portálon
A civil szféra minél szélesebb körű informálása érdekében a szektort érintő híreket, felhívásokat, közleményeket, szervezeti adatokat stb. ingyenesen jelentetjük meg a nonprofit.hu oldalain.
- Hírek, felhívások küldése
- Események küldése
- Civil szervezetek által pályázható kiírások küldése
- Bejelentkezés a civil adatbázisba
Hirdetési lehetőségek
Térítés ellenében az alábbi információk megjelenítésére nyújtunk lehetőséget:
- A hirdetőnek közvetlen bevételt jelentő információ (függetlenül attól, hogy tartalma más civil szervezetek számára is hasznos)
- A nonprofit.hu szerkesztési irányelvei közé tartalmilag nem illeszkedő téma (a civil szervezetek általános működéséhez nem kapcsolódó információ, profitorientált szervezetek felhívásai)
- Civil szervezetek 1% gyűjtésére irányuló hirdetései
- Adománygyűjtési felhívások
- Képzési és egyéb szolgáltatási ajánlatok
- Álláshirdetések
Hirdetési formák:
Banner hirdetések a nonprofit.hu-n
Superbanner
Az oldalak tetején, a menüsor fölött elhelyezett hirdetési felület. Mérete: 728*60 vagy 728*90 pixel.
Standard banner
Fekvő formátumú, téglalap alakú hirdetés, ami a nonprofit.hu oldalain véletlenszerűen jelenik meg az oldalak tetején. Mérete: 468*60 pixel.
Vertikális banner
Az álló formátumú hirdetés a nonprofit.hu oldalain a jobb oldali sávban jelenik meg. Mérete: 120*240 pixel vagy 120*180, vagy 120*90 vagy 120*60 pixel.
Hirdetési árak
| Formátum | Szuperbanner | Standard banner | Vertikális banner | ||
|---|---|---|---|---|---|
| Méret (pixel) | 728*90 | 728*60 | 468*60 | 120*240 | 120*60 |
| Nettó ár/megjelenés
(minimális megrendelés: 10.000 db) |
10 Ft /megjelenés |
8 Ft |
5 Ft /megjelenés |
5 Ft /megjelenés |
3 Ft /megjelenés |
| Mennyiségi kedvezmény | |||||
| 40 000 - 80 000 megjelenés | 20% | 20% | 20% | 20% | 20% |
| 80 000 megjelenés felett | 30% | 30% | 30% | 30% | 30% |
A fenti árak a 27%-os ÁFA-t nem tartalmazzák
A megrendelt darabszám teljesítését követően a megjelenésekről statisztikát küldünk.
Hirdetési boxok a nonprofit.hu-n
Lehetőség van a nonprofit.hu főoldalának jobb oldali sávjában, illetve bizonyos aloldalak jobb oldali sávjában 120 pixel szélességű, különböző magasságú, álló formátumú hirdetési felületek bérlésére. A szöveges vagy képi tartalmat hordozó felület (jpg, gif., swf) a megrendelt hirdetési időszakban állandóan jelen van az adott oldalon.
Hirdetési árak:
| Méret (pixel) | 120*60 pixel | 260*120 pixel | 120*120pixel | 120*180 pixel | 120*240 pixel |
|---|---|---|---|---|---|
| Nettó ár/megjelenés (minimális megrendelés: 1 hét) |
35 ezer Ft /hét |
90 ezer Ft /hét |
70 ezer Ft /hét |
95ezer Ft /hét |
112 ezer Ft /hét |
| Mennyiségi kedvezmény | |||||
| 3 hetes megjelenés felett | 20% | 20% | 20% | 20% | 20% |
| 5 hetes megjelenés felett | 30% | 30% | 30% | 30% | 30% |
A fenti árak a 27% ÁFÁ-t nem tartalmazzák.
Ügynökségi kedvezmény: 15 %
Egyedi hirdetési csomagok: Igény esetén lehetőség nyílik egyedi hirdetési csomagok kialakítására is. Kérjük, lépjen velünk kapcsolatba árajánlatunkért! E-mail:hirdetes@niok.hu
Leadási határidő: A kreatív leadásának határideje: a megjelenés előtt legalább 2 munkanappal.
Áraink
| Felület | Terjedelem | Ár/hét |
|---|---|---|
| nonprofit.hu egy rovata | 1 500 karakterig (szóközzel) | 3 500 Ft + 27% ÁFA |
| nonprofit.hu egy rovata | 1 500 karakter fölött (szóközzel) | 4 000 Ft + 27% ÁFA |
| Csatolt dokumentum megjelentetése * | Nincs korlátozás, a szöveg végére illeszthető | 2 500 Ft + 27% ÁFA |
| Főoldali felhívás a hirdetett tartalomra | max. 200 karakter | 40 000 Ft + 27% ÁFA/hét |
Szöveges hírlevél hirdetés
A kéthetente megjelenő ingyenes elektronikus hírlevelünknek jelenleg 9 900 regisztrált olvasója van. Felmérésünk alapján a hírlevelet minden második címzett továbbküldi, olvasótábora így több mint 10 000 fő.
A hírlevélbe a szerkesztő döntése alapján kerülnek az információk a nonprofit.hu portál híreiből. Amennyiben képzési felhívását vagy egyéb szolgáltatási ajánlatát hírlevélben is szeretné közzétenni, hirdetésként tudjuk azt megjelentetni.
Áraink
| Felület | Hírlevél 1. sáv* | Hírlevél 2. sáv* |
|---|---|---|
| Terjedelem | max. 300 karakter (szóközzel) | max. 300 karakter (szóközzel) |
| Listaár/megjelenés | 30 000 Ft + 27% ÁFA | 20 000 Ft + 27% ÁFA |
| Mennyiségi kedvezmény | ||
| 2. megjelenés | 10,00% | 10,00% |
| 3. megjelenés | 15,00% | 15,00% |
| 4. megjelenés | 20,00% | 20,00% |
| 5. megjelenéstől | egyedi | egyedi |
* A szöveges hirdetés a hírlevél elején, közvetlenül a NIOK közlemények után jelenik meg, a hirdető által megadott oldalra mutató linkkel.
** A hirdetés a hírlevél közepén jelenik meg a hirdető által megadott oldalra mutató linkkel.
Leadási határidő: A szöveg leadásának határideje: a megjelenés előtt legalább 2 munkanappal.
Lehetőség van a nonprofit.hu portál egy-egy rovatának szponzorálására a szponzor arculati elemeinek felhasználásával. A támogatás és a megjelenés részleteit személyes megbeszélésen alakítjuk ki. Kérjük, lépjen velünk kapcsolatba!
További információ:
Hegyes Ferenc
Tel: (1) 315-3151
Fax: (1) 315-3366
E-mail: hirdetes@niok.hu
A Képzések rovat civil szervezeteknek szóló aktuális képzési lehetőségeket tartalmazza, valamint információt nyújt a nonprofit képzéssel foglakozó szervezetekről, intézményekről is.
A rovatban megjelenő képzési ajánlatok a Hírek rovatba is bekerülnek
Áraink
| Felület | Képzések rovat | Képzések rovat + hírlevél 1. sáv ** | Képzések rovat + hírlevél 2. sáv *** | Főoldali felhívás a hirdetett tartalomra |
|---|---|---|---|---|
| Terjedelem | Nincs korlátozás | Hírlevél: max. 300 karakter (szóközzel), rovat: nincs korlátozás | Hírlevél: max. 300 karakter (szóközzel), rovat: nincs korlátozás | max. 200 karakter |
| Megjelenés időtartama | A képzésre jelentkezés határidejéig vagy maximum fél évig | Hírlevél: max. 300 karakter (szóközzel), rovat: nincs korlátozás | Képzések rovat: a képzésre jelentkezés határidejéig vagy maximum fél évig. Hírlevél: egyszeri megjelenés | 1 hét |
| Listaár* | 15 000 Ft + 27% ÁFA | 30 000 Ft + 27% ÁFA | 20 000 Ft + 27% ÁFA | 40 000 Ft + 27% ÁFA |
| Megjelenés meghosszabbítása | 12 000 Ft + 27% ÁFA/minden további félév ugyanazon képzés esetében | - | - | - |
* Elektronikus formában érkezett kiírás esetén. Az ár tartalmazza a szerkesztés és a megjelentetés költségét is. Amennyiben a képzési ajánlat nem elektronikus formátumban érkezik, a szerkesztés költsége 5.000 – 10.000 Ft + 27% ÁFA a kiírás hosszától, formátumától függően.
** A szöveges hirdetés a hírlevél elején, közvetlenül a NIOK közlemények után jelenik meg, a Képzések rovatban elhelyezett kiírásra mutató linkkel
*** A hirdetés a hírlevél közepén jelenik meg a Képzések rovatban elhelyezett kiírásra mutató linkkel.
Leadási határidő: A szöveg leadásának határideje: a megjelenés előtt legalább 2 munkanappal.
A hirdetések a hirdetés lejártáig, de maximum 1 hónapig maradnak az oldalon. Az aktuális álláshirdetések egy alkalommal bekerülnek a portál kéthetente megjelenő elektronikus hírlevelébe is. A hirdetések szövege a hirdetési időszak alatt díjmentesen módosítható.
Leadási határidő: A szöveg leadásának határideje: a megjelenés előtt legalább 2 munkanappal.
Kapcsolat
Hegyes Ferenc
Tel: (1) 315-3151
Fax: (1) 315-3366
E-mail: hirdetes@niok.hu
Áraink
| Felület | Ár/megjelenés |
|---|---|
| Állások rovat | 10 000 Ft + 27% ÁFA |
Önkéntes munkatársat kereső hirdetőknek 50%-os kedvezményt biztosítunk!
Előre megvásárolható kedvezményes hirdetési csomagok
| Álláshirdetések száma | Kedvezmény a listaárból | Ár |
|---|---|---|
| 3 | 20% | 24 000 Ft + 27%ÁFA |
| 4 | 25% | 30 000 Ft + 27%ÁFA |
| 5 | 30% | 35 000 Ft + 27%ÁFA |
|
|




